Ez a személy a szerkesztő, felelős szerkesztő (kiadói szerkesztő vagy irodalmi szerkesztő).
A szerkesztői munka részegységei:
* Javítási munka
* Járulékos részek
* Egységesítési feladatok - Helyesírási hibák javítása
Javítási munka
A javítási munka egy része kreatívabb, szabadabb jellegű, és ezért nehezebben meghatározható, másik része mechanikusabb, és jobban körülírható.
A szerkesztés kreatívabb oldalát alkotják...
Járulékos részek
Főként a tudományos művekhez a főszövegen kívül gyakran egyéb, ún. járulékos részek tartoznak.
Ezek:
* a tartalomjegyzék
* az ajánlás
* a mottó
* az előszó (a főszöveg előtt)
* az utószó
* a köszönetnyilvánítás
* a jegyzetek
* a bibliográfia
* a szakkifejezések jegyzéke
* a függelékek
* mellékletek
* a bibliográfia
* a mutatók, az idegen nyelvű rezümé stb.
A szerkesztő munkájába természetesen a járulékos részek szövegének javítása is beletartozik.
E részek jellegéből fakadóan különösen kell ügyelnie a szerkesztőnek az egységes formai elrendezésre.
A tartalomjegyzéket és a különböző mutatókat (személynév-, helységnév-, tárgymutató stb.) általában a szerző állítja össze, előfordulhat azonban, hogy esetenként ez a feladat is a szerkesztőre hárul.
A nyomtatásra kerülő anyag oldalszámait azonban csak a tördelt változatban lehet megadni, amikor a szerkesztői javítások elvégzése után kialakult a könyv végleges oldalszámozása.
Egységesítés - Helyesírás
A szöveg javításának másik típusát mechanikusabb, mindazonáltal több odafigyelést és koncentrálóképességet igénylő, mindenekelőtt egységesítési feladatok alkotják.
Egységesítésként foghatjuk fel őket, mivel létezik olyan külső vagy a szerkesztő által felállított norma, amelyhez igazodni lehet.
HELYESÍRÁSI HIBÁK JAVÍTÁSA
Mindenekelőtt a helyesírási hibák javítását kell említenünk, a külső normát ez esetben az akadémiai helyesírás jelenti, amelyhez elvben mindig igazodni kell. Még a helyesírást kitűnően ismerők (és a szerkesztőknek elvben azoknak kell lenniük) számára is elengedhetetlen, hogy a helyesírási javításokhoz a következő kézikönyveket használják:
A magyar helyesírás szabályai – összefoglalja a magyar helyesírás alapelveit, majd példákkal illusztrálva tematikus rendben közli a szabályokat, a végén pedig kisebb szótárrész található.
Magyar helyesírási szótár (a korábban közkeletű Helyesírási tanácsadó szótár, illetve Helyesírási kéziszótár felújított változata) – szó- (illetve kifejezés-)gyűjtemény a szabályok ismertetése nélkül.
(A magyar helyesírás szabályai szótárrészénél sokkal terjedelmesebb).
Egy helyesírási szótár éppen azért bővíthető, mert bővítéséhez nem a szabályok megváltoztatására van szükség, csupán a példaanyag növelésére. (Akadémiai Kiadó 1999-ben adta ki az említett szótárat.)
2004-ben jelent meg az Osiris Kiadó tervezett A magyar nyelv kézikönyvtára című sorozatának első köteteként a Helyesírás. E könyv erénye, hogy szabályzat és szótár egyszerre. Részletesebben taglalja a szabályokat, példaanyaga pedig bővebb és frissebb, illetve más kiadványokban nem olvasható részletkérdésekre ad választ.
Ennek ellenére a szerkesztői munka során előfordulhatnak olyan kifejezések, amelyek egyik említett szótárban sem találhatók meg, mivel a nyelv egyrészt folyamatosan változik, másrészt pedig nem is lehet minden elképzelhető problémás kifejezést egybegyűjteni).
Ilyen esetekben a megoldás a helyesírási szabályzat elmélyült tanulmányozása, a problémák nagy része ugyanis megoldható analógiák használatával.
Ha a szerkesztő még ezután is bizonytalan, vagy önálló döntést hoz, és megpróbálja mégis valamely szabályhoz kötni a problémás kifejezést, vagy kérdéseivel segítő fórumokhoz fordul.
A kiadóknak és a szerkesztőknek tartaniuk kell magukat az MTA által rögzített szabályok használatának gyakorlatához, egyes kivételes esetektől eltekintve, amikor például a szerző (gyakran köztiszteletben álló szaktekintély) szándékosan és tudatosan tér el a helyesírási normától...
Tudományos művek esetében a szerző hivatkozhat egyes szakszavak hibás, ám a szakmában mégis ebben a formában elterjedt és bevett írásmódjára.
Kivételes esetekben tehát eltérhetünk az akadémiai helyesírástól, de ilyenkor ezt a könyv elején jelezni kell. Természetesen kivételt képeznek azok a szépirodalmi művek is, amelyekben a helyesírási normától való eltérésnek stílusbeli vagy poétikai funkciója van.
Az egységesítő munka a helyesíráson túl a további jelenségekre terjed ki:
· címek egyeztetése a tartalomjegyzékben és a szövegben
· a címfokozatok (más szóval címrangok) meghatározása; a szerkesztőnek jeleznie kell a címek és alcímek egymáshoz viszonyított hierarchiáját, tehát címfokozatát, aminek alapján a műszaki szerkesztő majd megtervezi az egyes címfokozatok betűtípusát
· a kiemelések és toldalékolásuk egységesítése
· az idézetek egységesítése
A szerkesztőnek ellenőriznie kell, hogy minden idézetnek szerepel-e a szövegben a forrása (tudományos művekben), illetve hogy a forrásmegjelölés egységes-e.
Fordításoknál gyakran előfordul, hogy a fordító lefordítja az eredeti műben szereplő idézetet is, miközben annak már létezik ismert magyar műfordítása (pl. egy Shakespeare-sort, amit az eredeti mű idéz, az ismert magyar műfordítás szerint kell közölni, lábjegyzetben hivatkozva fordítójára).
· ábrák, táblázatok, különböző mellékletek és egyéb járulékos részek ellenőrzése
Ellenőrizni kell, hogy ha a szerző mellékelve adta be az ábrákat, táblázatokat és egyéb járulékos részeket, hiánytalanul megvannak-e, továbbá hogy számozásuk folyamatos-e, egységesíteni kell az ábraaláírások és a szövegben szereplő ábrákra, táblázatokra és mellékletekre való hivatkozások formáját.
· sorszámozások, felsorolások formájának egységesítése
· a szakkifejezések, tulajdonnevek írásmódjának egységesítése
· a szövegben idézett műcímek ellenőrzése, formájuk és toldalékolásuk egységesítése (nem mindegy pl., hogy a regény címe Pármai kolostor vagy A pármai kolostor)
· a rövidítések egységesítése
· a számok formájának egységesítése (pl. ne szerepeljen egyszer 20. század, másszor XX. század)
· a hivatkozások egységesítése
· jegyzetek ellenőrzése, egységesítése
Ellenőrizni kell, folyamatos-e a számozásuk, egységes-e a jelölésrendszerük (pl. ne szerepeljen egyik helyen i. m., a másikon lásd x-dik jegyzet), nem hiányzik-e valamelyik jegyzet (a szerzők gyakran későbbre halasztják egy-egy jegyzet megírását, majd megfeledkeznek róla).
· a bibliográfia egységesítése, a hiányzó adatok pótlása
Egy-két adatnak utánanézhet a szerkesztő is, pl. egy megjelenés helyét vagy idejét kiderítheti, de alapvetően a szerzőt kell megkérni, hogy a hiányzó adatok pótlására.
Hogy melyik típusú munka kerül egy-egy mű esetében túlsúlyba, azt nagyrészt meghatározza a műfaj: szépirodalmi szövegek esetében a szöveg tagolása, megformáltsága a fő szempont, míg a jegyzetek, a hivatkozások, a bibliográfia és a velük való munka a tudományos szöveg jellemzői.
A szerkesztői munkát számítógépen (szövegszerkesztő programban a Változások követése eszköz menüpont igénybevételével) végezzük. Ennek előnye, hogy az eredeti szöveg, a változtatások jelzése és a véglegesen kialakult szöveg is egy időben figyelhető a munka folyamán és az archivált változatokban is.
Szövegvizsgálati szempontok
- a tárgyi tévedések felfedezése és javítása.
Ennek a munkának nincsenek szabályai, a szerkesztő nyelvérzékére, tapasztalatára, általános műveltségére, háttérismereteire támaszkodik.A jó szerkesztőt éppen az jellemzi, hogy még biztosnak vélt tudását is folyamatosan ellenőrzi. Tapasztalata nagyrészt abban nyilvánul meg, hogy tudja, miben kell kételkednie, minek és főleg hol kell utánanéznie.
Munkaeszközeihez tartoznak a különböző lexikonok, egynyelvű szótárak (értelmező szótárak, nyelvhelyességi kézikönyvek, szinonimaszótárak, közmondás- és szólásgyűjtemények, szlengszótárak stb.), de a kör a szerkesztett mű jellegétől függően tetszőlegesen bővíthető.
(Pl. ha egy szépirodalmi mű szerzője archaizál, a szerző utánanézhet korabeli forrásokban, egy etimológiai szótárban, hogy az adott kor nyelvhasználatára mi volt jellemző); kutakodhat bármely szakkönyvben, az interneten, megkérdezheti az adott szakma művelőit, a lényeg, hogy biztos ítélőképességgel bírjon forrása megbízhatóságát illetően.
Ugyanakkor – elsősorban szépirodalmi művek esetében – a javítás e fázisa a legkényesebb, hiszen a szerkesztő óhatatlanul „belenyúl” a szerző (illetve a fordító) munkájába, és ezzel megsértheti alkotói önérzetét.
A szerkesztő számára bizony nem egyszerű a háttérben meghúzódni, a saját szubjektív olvasói ízlésén felülemelkedve objektívnek maradni, megítélni, hol húzódik a határ az író egyéni, újító stílusa és a nyelvhelyességről alkotott hagyományos elképzelés között.
Mivel a szerkesztés folyamán a szerkesztőnek végig kapcsolatban kell maradnia a szerzővel, a kitűnő nyelvérzék mellett empátiára és diplomáciai érzékre is szüksége van a súrlódások elkerülésének érdekében.
Természetesen a szerzők is tisztában vannak vele, hogy a szerkesztő az ő érdekükben módosítja a szövegüket, s végső soron nem kötelesek a javításait elfogadni, mivel azok csupán ajánlatok, és ezért igyekeznek együttműködni, kompromisszumokat kötni az eredményes munka érdekében.