A ragyogó vörös ajkak mindig is a nőiességet szimbolizálták, és igazán vonzóvá tették a megjelenést.* (*Mellesleg Női Magazin)
A férfiak, lehettek akármilyen zordon, erős, vad lények, színtelenek maradtak a történelem során, attól a sötét, zavaros ősidőtől fogva, amikor a nők ajkán nevetve piroslott az édes bogyók nyoma, a férfiak karjára pedig barnán száradt a vér.
A nők, akármilyen kicsinyek voltak is, akármilyen jelentéktelennek akartak látszani, szürkének és szomorúnak, a férfiak csak beleszagoltak tömpe vadász-orrukkal a levegőbe, és szájpadlásukon érezték ősi, tarka valójukat. Akarták őket. Elmarták őket. Ha kellett, erővel, kegyetlenséggel, ösztönnel, mohósággal. Szorítva, préselve, karmolva, marva, összeroppantva.
A nő, akárhogy is, az emberek lakta világ legvonzóbb, legillatosabb és illékonyabb teremtménye volt, ahogy tomporára simuló öltözékkel, sarkát megemelve, billegő járással és az éjszakából pirosan előderengő ajkakkal járt a világban.
A férfiak akarták. Ki így, ki úgy.
Ő is akarta. De máshogy. Nem akarta bekebelezni, összeroppantani. Azonosulni akart vele. Nehéz volt, mert a férfi tömzsi lábfeje nem arra teremtetett, hogy tűsarkú cipőbe kényszerítsék, szűk csípőjére nem való a szoknya, és az ajka vékonyan húzódott a vágyvörös rúzs alatt.
De ahogy kilépett a kapun, megérezte. Meglátta, hogyan virulnak ki a színek, ahogy a nő, a rózsaszín nyakú, rózsaillatú női lény sarkától szétszaladnak és megfestik a fákat, a kirakatokat, a ködlámpák sárga köreit.
Ezt egy férfi sem tapasztalhatja meg, nem, amíg nem vöröslik az ajkán a varázslat.
De akkor…
De akkor. Akkor könnyűvé válik, vidámmá és karcsúvá.
És akkor, akkor mindig akad egy férfi, aki össze akarja zúzni.
Az írás Enieltől érkezett a játékra való felhívás keretében.
Köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése