| Varró Dani, a vers-zseni (rímzsonglőr) |
Te elborzadsz, és téged el iszony fog,
ha meghallasz mondjuk egy deviszontot,
és azoknak a mondatoknak, amikben szóvalok vannak meg izék,
nem érzed az izét.
Tény és való ámde máskülönben,
hogy nem fogalmaz nálad más különben,
és mint egy bűvész húzgálod elő a kalapból
azokat a szavakat, amik a hétköznapi ember aktív szókincsének nem képezik a részét már alapból, akiknek a beszéde inkább csak mordulat,
és nem hemzseg mondataikban a sok pontos és találó fordulat,
mint a tieidben,
amik hihetetlen
mennyiségű
frappáns frázissal ellepett
szellemed
számára szolgáltatnak keretet,
és mindig kerekek.
Rám nem áll a fönti állítások egyike sem,
és az igéket sem ragozom ikesen.
Nem beszélek pergő mondatokban,
inkább vontatottan,
legtöbbször töltelékek
miatt túltelített
mondatszörnyeteg
az, amit magam előtt görgetek,
és időbe telik míg az ilyen hátok meg megek meg tudodmik között,
amikbe ütközök,
végre kibököm a farbát is,
a verbális
közléseim, mit mondjak, hebegősek,
nem ez az oldalam a legerősebb.
Mindezt belátom készségesen,
de azt mégis ellenérzéssel lesem,
ahogyan te a nép
töltelék-,
kötő- és csúnyaszó
halmozó
rétegén köszörülöd kéjjel a nyelvedet,
és ebben vitatkoznom kell veled,
mert szerintem igenis van olyan, hogy valaki így beszél, de a szelleme közbe még ragyog,
még ha a legjobb példa nem is én vagyok,
és szerintem nem föltétlenül esetlen,
ami keresetlen,
és lehet, hogy ez a stílus nem olyan, akár egy '99-es évjáratú, finoman fanyar Cabernet Sauvignonnal teli, díszdugós butélja,
de azért van bukéja.
Ami pedig a deviszontot illeti,
az egy állati
nagy tévedés, hogy az hibás,
mi más,
hiszen azt mindenki látja, kivéve a vak,
hogy vannak még ilyen kötőszavak,
egyet mindjárt leleplezek:
az ámde is két rokonértelmű, ellentétet kifejező kötőszó összetapadásából keletkezett,
és ami még a magyar nyelvben neki némi létjogosultságot garantál, nos
Babits is használta, és Arany János,
de nem akarok veszekedni veled, életem,
csak eltérő a nyelvszemléletem.
De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt,
és már rég veszekszünk,
mert te úgy érzed, hogy neked esek,
pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb,
én meg azt veszem zokon,
hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon,
szóval a ló velünk eléggé elszaladt,
a cérna elszakadt,
és áll a bál,
és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál,
míg végül elvágjuk a csomót, ezt a gordiuszit,
és adunk egymásnak egy puszit,
az indulatok minél messzebbre ragadtak,
annál nyelvesebbet és vadabbat,
szóval a kérdés továbbra is a levegőbe lóg,
nem zárult le a dialóg,
a nézeteltérésnek ez a forrása nem lett elapasztva,
aminek az a haszna,
hogy újra össze lehet veszni rajta
majd, ha
akarunk, és hát anélkül mi
nem tudnánk ilyen klasszul kibékülni,
és a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége,
mert abban szerencsére
egyetértünk, és nem csak elvileg,
hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése