Semmitmondó párbeszéd
A párbeszéd legfontosabb szerepe az, hogy vigye előre a cselekményt, ugyanakkor a karakterekről is szolgáljon újabb információkkal.
Ugyancsak fontos szempont, hogy karaktereink jellembeli sajátosságainak is kiváló megnyilvánulási lehetőséget adnak a párbeszédek, szóhasználatukban, mondatszövési sajátosságaik érzékeltetésében is kidomborodhat szereplőink egy-egy vonása, érdemes ezt kihasználnunk a párbeszédek alakítása folyamán.
Szövegünk stílusán és hitelességén sokat ronthat, és az olvasóknak is azonnal feltűnik, ha a karakterek fölöslegesen beszélnek olyasmiről, amiről az olvasók már egyéb részletekből értesültek, illetve a párbeszédek szempontjából is fontos szabály, hogy mindenképpen kerüljük el a közhelyek alkalmazását.
A közhelyek használatáról
A fenti gondolathoz érdemes külön is néhány megjegyzést fűzni. A közhelyek finomabb megfogalmazásban helyenként klisé megnevezéssel is szerepelnek.
Az értelmező szótár szerint: a közhely olyan gondolat leírására használt kifejezés, amelyet olyan gyakran és olyan módon használnak, hogy eredeti hatása és értelme elvész.
Tehát alkalmazásával ellenkező eredményt érhetünk el egy műalkotásban, mint amire vélhetőleg törekszünk.
A szakértőnk tanácsa szerint ezekkel nagyon óvatosan kell bánnunk. A klisék használatát csak kivételes esetben javasolja, és csak olyan tapasztalt alkotóknak, akik jól ismerik, és művük javára tudják fordítani a közhelyek sajátosságait. A közhelyeket tehát, lehetőség szerint inkább kerülni kell, mivel az effajta kifejezések az olvasó számára már a hétköznapi beszédből is ismertek, így csökkentik a regény varázsát, a mű egyediségét. Röviden szólva: az olvasót untatják.
A létigék elburjánzása
A létigék túlzott előfordulása is több szempontból ronthatja a szöveg minőségét, mivel nehézkessé teszik a stílust, ráadásul szóismétlésnek minősülnek. Jó megoldás a hiba kivédésére, ha ilyenkor úgynevezett eleven igékkel váltjuk ki a kérdéses részeket, s főként a leírásokban kell figyelnünk erre.
A felsorolás
A felsorolás csak akkor válik a szöveg rovására, ha az író túlzásba viszi a használatát. Ehelyett próbáljuk meg a jelenetet úgy bemutatni, mintha élőben látnánk. Ennek az a lényege, hogy az egyes elemek különböző mértékű figyelmet kapnak, a fókusz és a hangsúly pedig néha szokatlan helyekre kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése